Blog

2019.04.14.-én kezdetét vette az 1. Pusztatavi Horgászverseny, melynek érdekessége, hogy a végső eredménybe, csak az 5db, legnagyobb, 10kg feletti hal számított. A közel 8 hektáros, szigetekkel tarkított tó, ami Pécstől 35Km- re található az Ormánság határán, leginkább a behúzós horgászatnak kedvez a szigetek tövében található akadók és a szemközti part távolsága miatt, így még nagyobb kihívást jelentett a versenyen megjelent 8 csapatnak, hogy szerelékeiket, dobva kell a megfelelő helyre bejuttatni, hogy megfogják a tó nagy halait. (1.kép)

A Tógazda részéről ez a verseny egy állomány felmérésnek számított, ugyanis senki nem tudja, hogy a tóban mekkora nagy testű hal él.

És most nézzük, hogy alakult számunkra a 115 órás kihívás!

A horgászhelyek sorsolását a már megszokott módon, a nevezési sorrend határozta meg, ezért nagyon örültünk, állandó horgásztársammal, Marcsingó Gáborral, mivel mi voltunk az első nevezők. Gábor barátom rögtön bele is nyúlt és a 8 csapat közül, kihúzta a 8. választás jogát. Tehát gyakorlatilag, amelyik hely marad, abból kell kihoznunk a legtöbbet!

Előzőleg már többször horgásztunk a tavon, így felállítottunk egy sorrendet a favoritnak vélt helyekről, de ami jutott, sajnos nem szerepelt közöttük. Az előttünk lévő sziget, bizakodásra adott okot, mert a halak előszeretettel tartózkodnak a hasonló, akadókkal tarkított helyeken és a túlparti helyek is elérhetőnek látszottak. (2.kép)

A tábor állítás és a felszerelések elhelyezése után, már nagyon vártuk a verseny kezdetét jelző puskalövést. Mivel most először horgásztunk a Wave Product termékeivel, Gazsó Krisztián tanácsaira hallgatva, három csali mellett döntöttünk. Természetesen nem maradhatott ki az igazi verseny bojli, a 1st Place, a szelektálás miatt a CH1 és az édes ízvilág miatt a Rabbit! (3.,4.,5. kép)

Nem is kellett sokáig várni és Gábor barátomnak, meg is jött az első érdeklődő a 1st Placere, ami sajnos a verseny szempontjából kicsinek bizonyult, de innentől kezdve, szinte nem volt megállás. Gábornak sorban jöttek a halak, de csak a kisebbek, 6-10kg között. (6.,7. kép)

Este egy igazi, nagyhalas kapással, megjött ez első mérlegelhető halunk, ami a maga 13,20kg súlyával már jónak számított. (8.kép)

Ekkor úgy tűnt, valamit nagyon eltaláltunk, mert a 8 csapatból csak kevesen fogtak még értékelhető halat és azok sem a tuti helyekről, ahonnan az első jó fogásokat vártuk. A tó elején horgászó csapatnak, estére megvolt az első két mérlegelhető hala, amivel vezettek, de mi nem hagytuk magunkat és reggelre, mi is 2db mérlegelhető halunkkal vártuk a további kapásokat. (9.kép)

A reggeli etetést követően kb. 10 perccel, a jelzőm egyet csippant, mire én ugrottam is a bothoz, és a második jelzésre, már rá is emeltem, hogy mielőbb eltérítsem ellenfelem az akadótól. A 20 perces fárasztás végén, kezemben tarthattam, egy 16,90kg-os Spanyolos szépséget! (10. kép)

Mérlegelés közben újabb kapás jelentkezett, egy 11,90kg-os, ami azt jelentette, hogy meg van az első 5db mérlegelhető halunk, így már csak cserélnünk kell. Nem kellett sokat várni, és már cserélhettük is a legkisebb halat egy 16kg-s tövesre! A csali választás jónak tűnt! Sorban fogtuk a halakat. CH1 15mm Pop-up és a Rabbit 15mm Shelf Life bojli, pop-uppal kikönyítve, minden várakozásunkat felül múlták! (11.,12.,13.,14. kép)

A 3. nap még mindig vezettünk, de sajnos két csapat kezdett felzárkózni ránk, ami azt jelentette, hogy egy jobb hal felborítja a helyezéseket, ezért a szelektálás érdekében, úgy döntöttünk, hogy növeljük a csali méretet és csökkentjük a főtt magok mennyiségét a bojli javára az etetésen. (15., 16. kép)

A változtatás bejött, 2 halat tudtunk cserélni! (17., 18. kép)

A 4-5. nap nyugodtan telt, a napok óta tartó felmelegedés miatt, a halak átvonultak a tó más részeire. Visszatértünk a kisebb csalikhoz. Boostereket használtunk az etetésre és a csalira is.

Voltak kapások, de sajnos már nem tudtunk cserélni, 3 kisebb ponty volt csupán, és egy harcsa.

És ekkor bekellet látnunk, hogy ebben a helyben ennyi volt. A csalik tökéletesen működtek az első naptól kezdve, hal vesztésünk minimális volt, de ez most kevés volt a győzelemhez.

A Wave Product termékeinek fogósságát bizonyítja, hogy a három dobogós csapat közül, mi fogtuk a legtöbb halat; 53db, és nekünk volt a legnagyobb össz. súlyunk; 533 kg, ez most a 3. helyre volt elég! (19. kép)

Wave Product – CH1 Shelf Life Boilies

4690 Ft

CH 1

A sweet and creamy bait, irresistible for fish. Its ingredients allow a year-round use. Tiger nut-, bird food- and milk protein-based boilie with substance and components allowing you to avoid unwanted fish (Brown bullhead, bream). Many angler refrain from using this bait in warmer waters, but experience has shown that you can count on it in any time of the year.

Hint: We recommend using CH1 Liquid Booster to enhance bait effect.

Diameter: 15mm, 18mm, 20mm, 24mmCH 1

Diameter: 15mm, 18mm, 20mm, 24mm

Out Of Stock

Wave Products – 1st Place Fluoro Pop Ups

2790 Ft

Fluoro red popups perfectly matching to 1st Place range

Ideal as single popup hookbait (Chod Rig, etc) or as Snowman Rig

Size: 12mm, 15mm, 20mm and 10 x 15mm Dumbell

Wave Products – 1st Place Shelf Life Boilies

4690 Ft

1st Place

Intense and rapid bait with a powerful combination of different fishmeals and spicy squid-extracts. The mild, fruity flavour is especially irresistible for fish.  This boilie made our team winner on many international contests. The soluble nature of ingredients allows a year-round use.

Diameter: 15mm, 18mm, 20mm, 24mm1st Place

Wave Products – CH1 Fluoro Pop Ups

2790 Ft

Fluoro yellow popups perfectly matching to CH1 range

Ideal as single popup hookbait (Chod Rig, etc) or as Snowman Rig

Size: 12mm, 15mm, 20mm and 10 x 15mm Dumbell

Out Of Stock

Wave Products – Rabbit Fluoro Pop Ups

2790 Ft

Fluoro orange popups perfectly matching to Rabbit range

Ideal as single popup hookbait (Chod Rig, etc) or as Snowman Rig

Size: 12mm, 15mm, 20mm and 10 x 15mm Dumbell

Wave Products – Rabbit Shelf Life Boilies

4690 Ft

Rabbit

A devastating bait for warm and cooling water with limited ingredients not to find anywhere else. Unusual but still harmonic flavour and odour makes it extremely attractive for fish.  Fish-based, sweet food source with some inevitable fruit-flavour.

Diameter: 15mm, 18mm, 20mm, 24mmRabbit